Öt elnököt fordítottak vissza a juntapárti aktivisták Maliban |
Egyesület - Hírek |
![]()
A junta támogatói zárták le a leszállópályát, a repülő ezért nem tudott leszállni. A gépen az elefántcsontparti, nigeri, benini, burkina fasói és a libériai elnök utazott. A tervek szerint a nigériai elnök is velük tartott volna, de ő az utolsó pillanatban visszalépett. A tüntetők csak azután szabadították fel a leszállópályát, hogy arra személyesen a junta vezetője, Amadou Sanogo kapitány megkérte őket. Az ECOWAS egyik tisztviselője elmondta, hogy a szervezet ismét tárgyalni fog Maliról és nem kizárt, hogy megpróbál újabb delegációt indítani Bamakóba. A juntát a jelek szerint elsősorban a sorsukkal élet és munkakörülményeikkel elégedetlen fiatalok támogatják, míg a civil szervezetek és a politikai pártok bírálják a katonai hatalomátvételt. A két tábor utcára vonuló tagjai kövekkel dobálták meg egymást és kocsikat gyújtottak fel a fővárosi demonstráción. Közben északon a tuaregek folytatják harcukat és jelenleg Kidal települést ostromolják. Kidal az egyik legnagyobb és legfontosabb város Észak-Maliban. Helyiek azt mondták a Reutersnek, hogy a felek nehézfegyvereket is bevetettek, a hadseregnek egyelőre sikerült visszavernie a tuaregek támadásait. |
Események
jelenleg nincs új esemény
Látogató számláló







![]() | Today | 877 |
![]() | Yesterday | 308 |
![]() | This week | 3984 |
![]() | Last week | 3832 |
![]() | This month | 5203 |
![]() | Last month | 18664 |
![]() | All days | 1093433 |
Your IP: 3.22.120.195
MOZILLA 5.0,
Today: máj. 09, 2025